Mióta nyugdíjba mentem, kialakítottam egy viszonylag kényelmes és célszerű reggeli programot, megelőzendő az eltunyulást és az itthoni runyhálást. Rájöttem, hogy kell egy olyan reggeli program, amelyet velemszületett lustaságom :) ellenére is rendszeresen teljesíteni tudok és nem mennek kárba a napjaim, mert azt viszont nagyon utálnám. Emlékszem, fiatalasszony koromban vasárnap (mert akkor még szombaton 13 h-ig dolgoztunk!) képesek voltunk a férjemmel délig aludni, az álmosságtól bedagadt szemmel mentünk egy kedves kis olcsó étterembe (Szolnokon a kis Tiszába) ebédelni, és mire végeztünk, már a vasárnap délutánnak is majdnem vége volt. Csak néztünk, hogy mi van? Hol maradt a vasárnap?
Korom előrehaladtával az alvásigényem is mérséklődött, mondhatnám, igen rossz és rendszertelen alvó lettem. Fél egy, egy körül fekszem le, két, két és fél óránként felébredek, kimegyek a nappaliba cigizni és csokikát nasikálni, miközben diabéteszem és asztmám van :(. Ffuj. Fél ötkor kinyitom a számítógépet, akkor már általában fenn vannak az aznapi árfolyamok a befektetési jegyeimről, ezeket bemásolom egy évek óta vezetett excell táblába, és vagy örülök, vagy a guta kerülget. Újabban sajnos az utóbbi, mivel méretes veszteségeket szenvedek napról-napra, a francba :(. Ha úgy érzem, hogy nem kéne annyit cigiznem - láncdohányos vagyok, a francba :( - visszafekszem aludni, és fél hétkor a férjem kelt két adag friss, forró kávéval. (Kettő neki, kettő nekem.) A rutin tisztálkodás után hét óra körül telefonon ébresztem a lányomat és a leányunokámat (ez utóbbit akkor, ha éjszaka átment az anyja ágyába aludni és hajlandó a mamával beszélgetni), hogy készülődjenek, pillanatokon belül az ajtójuknál fogok állni egy db friss túrósbatyuval és két db szilváspárnával, amiket a Blaha aluljáróban a Princess pékségben vásárolok számukra. A kiszolgáló csajok már messziről mosolyognak, kérdezik, hogy a szokásosat tetszik kérni? Őszi-tavaszi szünet után mondják, hogy de régen tetszett erre járni!
Az Astóriához közel lakunk, így metróval megyek a Blaháig, a reggeli tornám az, hogy a mozgólépcsőn nem állok, hanem lépegetek lefelé, ez állítólag hasznos az érszűkület megelőzéséhez. Bár úgy lenne, ettől ui. nagyon félek (plusz a lábszárfekélytől). Szeretném megúszni az amputációt, amit szegény, ugyancsak diabéteszes anyám nem tudott elkerülni. Erre tekintettel nem szívesen megyek végig pld. a Szentkirályi utcán, mivel az egyik oldalán a keskeny járda olyan erősen lejt az úttest felé, hogy ott szerintem csak olyan ember tud kényelmesen menni, akinek a lábát bokából amputálták. Úgy gondolom, előzetesben gyakorolja a fene :).
Naszóval, a Blaha után végigélvezek két megállót a tömött Combinón, csaknem mindig kérés nélkül kapok ülőhelyet. A francba! Ezek szerint annyira kapkodom a levegőt, hogy a legtuskóbb tini gyerek is ész nélkül ugrik fel átadni a helyét. Vagy olyan öregnek látszom. Egyik variáció rémisztőbb, mint a másik. De azért leülök :).
A gyerekek kapuján becsöngetek a kóddal, ez kell ahhoz, hogy a lakásban felgyorsuljanak az események. Régebben megdöbbenve tapasztaltam, hogy a kapucsengő volt a jel arra, hogy felébredjenek, nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is! Na, ezóta költöm őket hét órakor telefonon :).
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése